Haki története

Hibaüzenet

Notice: Undefined offset: 1 counter_get_browser() függvényben (/var/www/sites/all/modules/counter/counter.lib.inc 70 sor).

A Halászati és Öntözési Kutatóintézet (HAKI), Szarvas, története,
eredményei és kiemelkedo személyiségei

Dr. Csengeri István

 

Középkori oklevelek és leírások szerint Magyarország mesés halböségéről volt ismert. Az egykori halbőségre, gazdag halászatra utalnak a magyar konyhaművészet ("szakácstudomány") történeti hagyományai is.

1.jpg

Magyarországon a régi idokben nemcsak halászták a halat, hanem tenyésztették is, erre utal a pozsonyi illetoségu Lippai János 1661-ben kiadott "Calendarium"-ának néhány sora, és az azután megjelent mezogazdasági tárgyú elso magyar nyelvu könyvek. A XVIII-XIX. századi folyószabályozások miatt azonban a halboség megszunt, és a XIX. század második felében már elotérbe kerül az okszeru halasítás és a halastavi haltenyésztés fejlesztésének kérdése is. Az intézményes halászati kutatás elotti idokbol Dubics Tamás (1813-1888) munkássága kiemelkedo, aki halszaporítás ("Dubics-féle ívató tavak") és nemesítés alapjait dolgozta ki. Kriesch János (1834-1888) zoológus munkásságából a "Halaink és Haltenyésztésünk", valamint a "Halak" (1876) címu könyvek kapcsolódnak a halászat fejlesztéséhez.

Herman Ottó (1835-1914) , aki rovartani, madártani, halbiológiai, halászati, néprajzi, stb. munkái révén az utolsó polihisztor tudósnak tekintheto, "A Magyar Halászat Könyve" (1887) és "A halgazdaság rövid foglalatja" (1888), címu könyveivel, valamint az 1888. évi halászati törvény kimunkálásával járult hozzá a halászat, haltenyésztés fejlesztéséhez.

A megjelenéskor, s még azt követoen is sokáig modern kézikönyvnek volt tekintheto Répássy Miklós (1864-1955) eloször 1909-ben megjelent "Édesvízi halászat és halgazdaság" címu könyve. A magyarországi modern haltenyésztés kialakulásához alapvetoen hozzájárultak olyan gyakorlati szakemberek is, mint  Landgraff János (1857-1931) kultúrmérnök, halászati felügyelo, vagy Corchus Béla tóépíto vállalkozó, aki 1894-ben Simontornyán épített halastavat, s a Hirsch fivérek, Hirsch Adolf és Hirsch Alfréd, akik 1898-ban épített halastavaikon bizonyították, hogy a haltenyésztés gazdaságosan is végezheto. Rajtuk kívül számos halász, haltenyészto, mérnök és tisztviselo - kiknek nevét csak töredékesen ismerheti az utókor - munkálkodott a magyar halászat fennmaradásán és fejlesztésén.

Az intézményi keretekben folyó halászati kutatásról 1906. február 16-tól beszélhetünk. A szarvasi intézet jogelodjét, a Magyar Királyi Halélettani és Szennyvíztisztító Kísérleti Állomást Landgraff János (1857-1931) halászati felügyelo kezdeményezését követoen, Darányi Ignácz (1849-1927) földmuvelésügyi miniszter felterjesztésére  1906. február 3-án királyi rendelet engedélyezte.

Az Állomás megszervezésével a földmuvelésügyi miniszter dr. Korbuly Mihály (1868-1939) vegyészmérnököt bízta meg, aki német és osztrák társintézeteknél folytatott tapasztalatgyujtés után alakította ki az állomás ideiglenes laboratóriumát a budapesti Magyar Királyi Állatélettani és Takarmányozási Kísérleti Állomáson. Az Állomás késobb többször költözött míg az I. világháború után végleges helyen, a Debroi u. 15. sz. alatt - késobbi Herman Ottó út 15. sz. - nyert elhelyezést. A szervezeti szabályzat szerint az Állomás feladata a halászat és haltenyésztés ügyének szolgálata volt.

Korbuly Mihály a hazai limnológia alapítója volt, kezdetektol fogva tagja a Nemzetközi Limnológiai Társaságnak. Ennek kongresszusain eloadásokat tart, s 1930-ban Budapesten szervezi a Társaság soron következo kongresszusát. Tudományos értekezéseiben az ipari szennyvizek (szulfit-cellulózgyártás, cukorgyártás, kenderáztatás) halakra gyakorolt hatásáról ír. Elméleti munkássága mellett szaktanácsadási és hatósági feladatokat végez és szervez. Kiemelkedo tudományszervezési tevékenysége is, elso munkatársai közül neves tudósok emelkedtek ki. Dr. Maucha Rezso (1884-1962), aki 1907-ben került az Állomásra, 1918/19-ben és 1933-tól 1952-ig volt az intézmény igazgatója. Vízkémiai, hidrobiológiai kutatási eredményei alapján a Magyar Tudományos Akadémia tagjává választották. Vízkémiai vizsgálati módszereit külföldön is átvették, s kiemelkedo tudományos eredményeket ért el a vízi szervesanyag forgalom, a produkciósbiológia területén.

 

1908-tól dolgozott az intézményben dr. Unger Emil (1883-1945), az elso magyar halászati biológus. 1919-ben jelent meg "Magyar Édesvízi Halhatározó" címu könyve, de hal faunisztikai vizsgálatai mellett halélettani és vízminoségi vizsgálatokat is végez. 1931-ben Fischer Frigyes szerkesztésében megjelenik a "A Magyar Halászat" címu könyv, amelyben az Állomás munkatársai több fejezetet írnak.

1938-ban került az intézményhez dr. Woynárovich Elek (1915-), és 1956-ig dolgozott az intézménynél, közben megszerezve a biológiai tudományok doktora tudományos fokozatot. Innen az MTA Tihanyi Biológiai Intézetébe került, ahol 1961-ig volt igazgató. Woynárovich a rizsföldi haltenyésztés módszereinek kidolgozásával, a halastavak hozamának fokozására szolgáló eljárásokkal, a mesterséges halszaporítás biológiai alapjainak kidolgozásával,  valamint egyetemi tanárként (1961-1977, KLTE, Debrecen), szakemberképzéssel járult hozzá a magyar haltenyésztés fejlodéséhez. Woynárovich a világ édesvízi haltenyésztésének fejlesztésében a halak mesterséges szaporítása biológiai alapjainak és gyakorlati technikájának kidolgozásával és mindezek szélesköru nemzetközi elterjesztésével - Nepál: 1968-1974; Venezuela: 1974-1977; stb. - szerzett múlhatatlan érdemeket. Woynárovich Elek professzor a FAO-szolgálat befejezését követoen visszakerül az késobbiekben ujjászervezett HAKI-ba, Szarvasra, és aktívan vesz részt (1979-tol nyugdíjasként), hazai és nemzetközi halászatfejlesztési programokban.

Dr. Jaczó Imre (1914-1986) 1943-ban került, az akkor már Országos Magyar Királyi Halélettani és Szennyvízvizsgáló Intézet név alatt muködo intézményhez. Eredményei a tokfélék mesterséges szaporításában és elonevelésében, a hipofízis kivonat alkalmazása a mesterséges szaporításban, és halkórtani vizsgálatok terén jelentosek.

A II. világháború sem kímélte az Intézet személyi, sem vagyoni értékeit, s annak ellenére, hogy az Országos Halélettani és Szennyvízvizsgáló Intézet 1947-ben Alsógödön kísérleti halastavakat kapott és bovült feladatköre is, az Intézet maradványai 1949-ben az Állattenyésztési Kutató Intézethez kerültek (ÁTKI). Az újjászervezés 1952-ben történt meg, a jogutód "Haltenyésztési Kutatóintézet" (HAKI) néven muködött Budapesten, 1952-tol 1958-ig. A kutató állomásokkal és új feladatokkal kibovült intézet irányítását Eros Pál (1900-1962) igazgató (1952-tol 1956-ig) végezte Maucha Rezso akadémikus aktív közremuködésére is támaszkodva. A Haltenyésztési Kutatóintézet, Maucha Rezso szakmai irányításával, Donászy Erno szerkesztésében 1954-ben megjelentette a "Tógazdasági haltenyésztés a gyakorlatban" címu könyvet. Szerzotársak még: Eros Pál, Jaczó Imre, Jászfalusi Lajos, Papp Anna, Veszprémi Béla és Woynárovich Elek. A könyvet eredetileg elméleti és gyakorlati ismereteket két külön kötetben bemutató könyvként akarták megjelentetni, az elméleti rész azonban nem jelent meg. A megjelent második rész takarmányozási fejezetei a Maucha Rezso és Eros Pál elméletei munkáira épülo halastavi hozamszámítással foglalkoznak. Más fejezetek a halbiológia, szaporítás, a tóépítés és üzemeltetés alapjait foglalják össze.

A HAKI publikációi közül említeni kell még Donászy Erno "Helyszíni vízvizsgálat" címu könyvét (megjelent 1955-ben), melyben Maucha addig csak jórészt németül publikált vízkémiai módszereit helyszíni mérésekre alkalmazva adja közre.

1950-ben kerül a HAKI-hoz Szalay Mihály (1920-1974). Szalay irányításával 1952-ben a szarvasi Öntözési és Talajjavítási Kutató Intézet gazdaságában megszervezik az Intézet rizsföldi kísérleti állomását. 1953-ban megépült az elso rizsföldi kiegészíto tógazdaság is, amely a továbbiakban több egységbol álló kísérleti tógazdasággá bovült (Bikazugi központ, Iskolaföld, Horváthpuszta). Szalay 1953-1957 között a földmuvelésügyi minisztérium halászati osztályát vezeti, és elokészíti, hogy a haltenyésztési kísérleti bázist tulajdonjogilag is elválasszák az Öntözési Kutató Intézettol. 1957-ben miniszteri utasításra "HAKI Kísérleti Halastavak" megnevezéssel az állomás önálló elszámolású költségvetési üzemmé alakult, s a budapesti Haltenyésztési Kutatóintézet szakmai és pénzügyi felügyelete alatt (12/B/1957. FM. sz. utasítás) muködött. A kísérleti üzem elso közvetlen irányítója Tóth Sándor (1918-1985) halászmester, fohaltenyészto, majd 1962-tol Müller Ferenc (1939-) agrármérnök, üzemvezeto voltak. Az Üzemben végzett kutatások irányítását a gödölloi KÁTKI-ból Szalay Mihály végezte. Szalay alapvetoen gazdálkodott, melynek nyereségébol igyekezett a kutatás költségeit fedezni, így fordult a halászatnál gazdaságosabb rizstermesztés és kacsatermelés irányába.

A hal-kacsa-rizs  hármast egységes termelési rendszerré integrálva alakította ki munkatársaival a halastavi váltógazdálkodást, az ún. vizesforgót (Ruttkay, 1996).

A Haltenyésztési Kutatóintézetet 1958-ban megszüntették, s munkatársai és eszközei egy részét Gödöllore helyezték a Kisállattenyésztési Kutató Intézethez (KÁTKI), a Haltenyésztési ill. a Halászatfejlesztési osztályokra. Az Intézet másik része a Herman Ottó uton maradt, de az Országos Mezogazdasági Minosíto Intézethez (OMMI) csatolták és az OMMI Vízélettani Osztályaként muködött tovább.

Bakos János (1930-) 1958-ben került a HAKI szajoli kísérleti állomására, majd 1961-ben a szarvasi kísérleti üzembe. Itt fajtagyujteményt állít össze hazai és külföldi ponty fajtákból, ponty fajtagyujteménye egyedülálló a világon. Szervezi és végzi a ponty nemesítést, meghatározza a ponty fajtaminosítése során alkalmazandó értékméro tulajdonságok körét. Több államilag elismert fajtát alakít ki. Az élo ponty génbank fajainak, fajtáinak morfometriai jellemzoirol és produktivitásáról FAO felkérésre katalógus készült 1998-ban.

1968-ban, a 79/1968.(MÉM. É. 48.) MÉM sz. utasítás alapján a budapesti HAKI-ból az 1958-as megszüntetés után a gödölloi KÁTKI-hoz került HAKI-részlegek központját Szarvasra helyezik. A Haltenyésztési Kísérleti Állomás megszervezésére Szalay Mihály (1920-1974) kap megbízást. Szalay nagy lendülettel fogott az újjászervezéshez, de folytatja korábbi rizsföldi halszaporítási és takarmányozási kísérleteit is.

Szalay szervezo munkája nyomán kerül az Állomáshoz Donászy Erno (1910-1986) a budapesti HAKI-ból az OMMI-hoz került rész osztályvezetoje. Donászy 1950-ben került az akkor az ÁTKI kebelén belül muködo HAKI-hoz. Donászy Erno alapvetoen limnológus, kutatómunkája során a Szelidi-tó, az alföldi szikes tavak és a Tisza vízkémiai paramétereit vizsgálja, és 1951-tol részt vesz a szarvasi rizs-hal kutatás vízkémiai vizsgálataiban

Ugyancsak az OMMI-ból kerül Szarvasra Ruttkay András (1931-), agrármérnök, halászati szakmérnök (1972), aki vízkémiai kutatási tapasztalataira is alapozva kialakítja a "termelésbiológiai" laboratóriumot. Ruttkay vízkémiai, produkcióbiológiai, technológiai és ökonómiai kutatási eredményeit technológusként összegezve, ivadék nevelési és polikultúrás haltenyésztési eljárásokat dolgoz ki.

1968-tól 1973-ig dolgozott az Állomáson H. Tamás Gizella és Horváth László, akik elsosorban a "növényevo" távolkeleti halfajok mesterséges szaporításában és elonevelésében értek el a HAKI-ban nemzetközi jelentoségu eredményeket.

A kísérleti bázis bővítése és eredményessége révén 1970-ben újabb miniszteri utasítás alapján a kísérleti állomás Haltenyésztési Kutató Állomás néven folytatta munkáját. Szalay 1973-ban új gyakornokokkal (6 fő egyetemi, 7 fő főiskolai végzettséggel) bővíti a kutatás személyi feltételeit. 1974-ben meghívja Prof. Dr. Oláh Jánost (1942-), aki az MTA Tihanyi Biológiai Kutató Intézetében 1972-ben nyert kandidátusi fokozatot a Balatonnal kapcsolatos mikrobiológiai kutatásaiért, akadémiai doktori fokozatát (biológia) a HAKI-ban nyeri 1986-ban. Oláh János ezután a halászati és vizkörnyezeti kutatások terén modern iskolát alapít. Vezetésével a HAKI-ban nemzetközileg is jegyzett eredmények születnek a diszciplináris kutatások szinte minden területén.

Oláh professzor 2006-ban a szarvasi székhelyű Tessedik Sámuel Főiskola Környezetgazdálkodási Tanszékének vezetője.

Az 1974-ben induló FAO-fejlesztési program keretében további személyi és technikai fejlesztésre került sor, s ennek révén 1974. végén megjeleno rendelettel az intézmény kutatóintézeti rangot kapott, s 1975. január 1-tol Haltenyésztési Kutató Intézet néven muködik. Ezt azonban Szalay Mihály már nem érte meg, 1974. november 30-án tragikus hirtelenséggel utódjaira hagyta a megújult kutató intézetet. Az intézet irányítását Müller Ferenc (1939-) igazgató, Oláh János tudományos igazgatóhelyettes és Csávás Imre (1934-), a FAO fejlesztési program magyar igazgatója vette át. A FAO-projekt irányítója John E. Halver, a Washingtoni Állami Egyetem professzora (késobb az USA tudományos akadémiájának tagja), körültekinto szervezoi tevékenységének köszönhetoen a projektet kétszer meghosszabbítják. Az Intézet 1983-ben már interregionális akvakultúra központ, nemzetközi tanfolyamokat szervez és külföldi Ph.D. aspiránsokat képez.

A FAO-fejlesztés révén 1976-ban modern muszerekkel felszerelt új laboratóriumi épület, új kísérleti halastavak, halkelteto és recirkulációs kísérleti üzem , 1977-ben kísérleti tápüzem épülnek.

 Így, s a programhoz kapcsolódó ösztöndíjas képzés révén is, a kutatási feltételek alapvetoen kibovültek, és az újjászervezett Intézet munkatársai rendszeresen jelentetik meg kutatási eredményeiket az 1899-ben indított "Halászat" címu folyóiratban. 1975-ben jelent meg "A Halhústermelés Fejlesztése" címu sorozat, amely 1992-tol közreadja az évente megrendezett "Halászati Tudományos Tanácskozás" eloadásait is. Az Intézet 1978-ban indította az "Aquacultura Hungarica" címu sorozatot, amely angol nyelven közölt hazai és külföldi tudományos eredményeket. Az Intézet munkatársai számos hazai és külföldi folyóiratban jelentetik meg eredményeiket, de szerzok, vagy szerzotársak hazai és külföldi kiadású kézikönyveknél is. Például, a "Vízi Természet- és Környezetvédelem" címu sorozat önálló köteteként jelent meg 1995-ben Dr. Györe Károly "Magyarország természetesvízi halai" címu könyve.

Az 1989/90-es rendszerváltás szűkíti az Intézet pénzügyi mozgásterét, személyi és tárgyi kutatási feltételeit. Az új igazgató (1991-től) Dr. Váradi László (1948-) mezőgazdasági gépészmérnök, aki az Intézet gazdasági nehézségein a kísérleti üzemek leválasztásával és bérbeadásával, (az ott dolgozókból alakult KFT-knek), új kutatási stratégia kialakításával, kutatási, fejlesztési pályázatokkal, valamint a szaktanácsadási tevékenység bővítésével ellensúlyozza.

Az Intézet feladata azonban, az 1906-os alapítás óta bekövetkezett változások ellenére, lényegében változatlanul a magyar halászat és haltenyésztés fejlesztéséhez szükséges új ismeretek biztosítása. (Az Intézetnek jelenleg nincsenek hatósági feladatai.) Az Intézet halászati kutatási tevékenységének döntő része a vízi ökológia, a halbiológia és az akvakultúra technológiák területén végzett kutatás. A kutatás alapvetően pályázati programokhoz kapcsolódóan, egy-egy pályázati programon belül az adott tématerület komplex, több tudományágat érintő vizsgálatával folyik. Az Intézet eredményes együttműködést folytatatott, illetve folytat az Európai Közösség kutatási és oktatási programjaiban (COPERNICUS, FAIR, INCOFIT, EU 4. KP; EU 5. KP; EU. 6,. KP; EU. 7,. KP), valamint számos kétoldalú hazai és európai, ázsia, afrikai ill. amerikai (pl. Lengyelország, Kína, Dél-Afrikai Köztársaság, Mexikó, USA, Chile stb.) együttműködési programban.

Az Intézet kezeli az 1998-ban létrehozott Országos Halászati Adattárat is.

Az Intézet szaktanácsadási tevékenysége hazai termelo egységeken, kutatási és fejlesztési intézményeken túl külföldiekre is kiterjed. Az szaktanácsadási tevékenységek közül kiemelendo a holland megbízásra, a West-East-South (WES) Program keretében a Mekong-deltában végrehajtott akvakultúra fejlesztési program (1994-1999). A program keretében a Cantho-i Egyetem tanszékein vietnami halászati szakemberek és kutatók képzésére, kutató laboratóriumok kialakítására, valamint kutatási- és szaktanácsadási programok indítására került sor. Az Intézet együttmuködése bovült az ázsiai régió más országainak (Thaiföld, Laosz, stb.) halászati kutató intézeteivel és szervezeteivel (Mekong Commission, ICLARM, NACA, stb.) is.

Az Intézet kutatói ezen túlmenően részt vesznek felsőfokú és posztgraduális képzési tevékenységben is. Az Intézet alapító tagja a szarvasi székhelyű Tessedik Sámuel Oktatási és Kutatási Szövetségnek, kutatói előadásokat tartanak helyi tanfolyamokon, valamint több hazai főiskolán és egyetemen.

2000. július 1-i hatállyal az Öntözési Kutatóintézet miniszteri rendelet (50/2000.(VIII.4.) FVM rend.) nyomán megszűnt és jogutódja a Haltenyésztési Kutató Intézettel történő összevonás során kialakított Halászati és Öntözési Kutatóintézet lett.

A szarvasi öntözési kutatások 50 évéről (1950-2000) már a Halászati és Öntözési Kutatóintézetben rendeztek emlékülést a Magyar Tudomány Napja alkalmából (200. nov. 9.). Az emlékülést Dr. Sipos András c. egyetemi tanár nyitotta meg.

Az Intézet halas kutató csoportjaiban dolgozó munkatársak napjainkban is ugyanúgy a magyar halászat és haltenyésztés fejlődését, fejlesztését szolgálják, mint azt az alapítástól, 1906-tól kezdve tették elődeik.

The development of the webpage (in 4 languages) has been supported by the AQUAREDPOT project funded by the European Commission (FP7-316266).